Információs társadalom

Információs társadalom

Harmadik feladat

2015. február 21. - Hvik

Az első kérdés arról szól, hogy alapvetően milyen a technológia és a társadalom viszonya, melyik határozza meg melyiket és miért?

Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon összetett kérdés, ahol nem mondhatjuk azt, hogy csak a technológia hat a társadalomra, sem azt, hogy csak a társadalom hatására formálódik a technológia. Egyértelműen mindkettő hat a másikra, hiszen mi értelme lenne a technológia alakulásának, ha az nem a társadalom szükségleteit elégíti ki? Emellett viszont meg kell vizsgálni a másik irányt is; a technológiai újítások ugyan megoldanak társadalmi problémákat, viszont egyúttal hatással vannak a társadalom más vonatkozásaira is. Ilyen például az okostelefonok által nyújtott állandó internetelérés; lehet, hogy bárhol megnézhetjük a menetrendet, viszont cserébe a diákok az iskolapadban is elérik a Facebookot, ami pedig elvonja a figyelmüket az órai anyagról.

 

A második kérdés az elméletek hasznosságáról szól. Nem tudnék konkrétan egy elméletet megnevezni, amelyiket a leghasznosabbnak tartok, hiszen mindegyikben van valami, amivel egyetértek és kicsit más, mint a többi. Nemeslaki András (2011) a cikkében beszél a tudomány és a technika összefonódásáról. Itt a kettő egymásba fonódását emelném ki, amit Nemeslaki az írógép és a modern számítógépek billentyűzetének hasonlatosságáról, illetve a hidak tervezésének társadalmi hatásáról szóló példával támasztott alá. A szereplőháló-elméletben (ANT) a technikai eszközöket és az embereket egy hálózat különböző elemeiként jeleníti meg, és nem von különbséget aközött, hogy mi az élő-humán és mi a természeti-technológiai egyed, mindkettőt szereplőkként (actorokként) kezeli.

A technológia közösségi konstruálása (SCOT) elmélet leírásakor Bijker (1995) kerékpáros példáját mutatja be, ahol szintén a technológia és a társadalom kapcsolatát világítja meg. Bijker (1995) Nemeslaki szerint azzal magyarázza a kerékpárok mai felépítését, hogy alapvetően a sportos férfiak véleménye érvényesült a kerékpárgyártásban, akiknek a sport és az akrobatikus teljesítmény volt a legfontosabb, nem pedig a nők véleménye, akik kényelmes, megbízható közlekedési eszköznek használták. (Nemeslaki, 2011)

Úgy gondolom, hogy bár minden elmélet más és kisebb-nagyobb eltérések vannak közöttük, mindegyikben lehet találni olyan érvet és gondolkodásmódot, amellyel egyet lehet érteni vagy éppen bele lehet kötni és vitát indikálhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://informtars.blog.hu/api/trackback/id/tr687188473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása